"Nem az a lényeg, hogy milyen világban élsz, hanem hogy milyen világ él benned.” (Popper Péter)

 Tegnap reggel mikor hazafele ballagtam az iskolából, bementem a szemben lévő papírboltba és vettem egy vázlatfüzetet, meg egy doboz színes ceruzát. Nem mintha nem lenne itthon a gyereknek legalább ezerféle színes ceruzája, zsírkrétája, és egyéb rajzoláshoz kiválóan alkalmas eszköze... De kellett valami, ami csak az enyém. Úgyhogy vettem végre egy vázlat füzetet és egy marék színes ceruzát, mert ahogy valamikor Kosztolányi is: "Mostan színes tintákról álmodom". Nem, még nem rajzoltam semmit, még érintetlenek a hófehér lapok. Egyenlőre, csak ki-kinyitom a dobozt és végighúzom az ujjaim hegyét a tökéletesre hegyezett ceruzák során. Oké bevallom: meg is szoktam szagolgatni őket. De egyenlőre ennyi... Az elhatározás megszületett, az eszköz megvan hozzá, és már csak a bátorság hiányzik, hogy meghúzzam az első színes (és valószínűleg nagyon tétova) vonalat arra a makulátlanul fehér lapra. Vajon mi kerül majd a vázlatfüzet első oldalára? Melyik szín lesz az, amit majd először a kezembe veszek, és mennyire fogok bosszankodni, mert már nincs meg a rutin és a magabiztosság, ami valamikor régen a kezemet vezette, és vajon mennyire lesz suta és kezdetleges az első rajz? Gondolok-e majd arra, hogy a tízéves fiam szebbet rajzol nálam, és szégyenkezve dugdosom-e majd az elsőt vagy éppen büszke leszek-e rá? Nem tudom, de hamarosan kiderül, mert mostanában egy egészen másfajta, egy másabb, egy sokkal színesebb világ él bennem.

 Buta és ostoba ez a világ - mondtad nekem, én meg előcitáltam neked a tarsolyomból Popper Pétert és azt kérdeztem, hogy de biztosan a világgal van-e a baj. Nem lehet, hogy a hiba bennünk van és, hogy először inkább magunkban kéne keresgélni, de alaposan és jó mélyen, és erről meg Reményik jutott az eszembe, és a Magunkba le című verse. Akinek van kedve keresse meg és olvassa el, aztán lehet csodálkozni, hogy akkor, hogyan is jön ez most ide... De csak azért is: "Vedd a lámpát, magunkba szállunk - " Szóval akkor szálljunk most magunkba és nézzük meg, hogy milyen világ is él bennünk. Tudod, azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy azzal kéne kezdeni, hogy levetkőzünk mindent, ami nem a miénk. Amit csak magunkra ráncigáltunk, amibe csak belebújtunk mint egy kabátba vagy egy kényelmetlen cipőbe. Tudod, az álomkabát. Amit magunkra vettünk (teljesen mindegy már, hogy miért, ki miatt és mi célból), igaz, hogy nem a mi méretünk, szűk is kicsit, és sem a stílus sem a színe nem passzol. Nem a mi álmainkból szőtték az anyagát, és nem a mi vágyainkból hímezték rá a mintát, és ez talán nem is egyetlen kabát hanem egy egész gardrób szekrény, amit magunkra erőltettünk. Mert érezzük már egy ideje, hogy ezek valaki másnak az elképzelései rólunk, ezek valaki másnak az álmai, de meg akartunk felelni mindenáron, hát hordtuk hűségesen, pedig majd bele döglöttünk, mert szűk is kissé, meleg is már, és kezd egyre kényelmetlenebbé válni. Mert mint egy kabátba, úgy bújtunk tulajdonságok mögé, amik igazából nem is mi vagyunk, és most ha a tükör elé ténfergünk néha napján, csak állunk és bámulunk meredten, hogy ez akkor most kicsoda is...? Hát itt az ideje, hogy észrevegyük: feslik az anyag, bomlik a hímzés és elhagytuk már egyik gombot a másik után, és ez már régen nem kabát csak ócska rongy, és már régóta csak dideregsz benne, mert egy csepp meleget sem ad. Hát gyerünk! "Vedd a lámpát magunkba szállunk!" Állj a tükör elé és csak nézz végig magadon! Tetszik? Na ugye, hogy nem. Le a gönccel!

 "Érzed? réteg réteg után szakad, Omlik be tétova léptünk alatt. Ez még mind rögös, érzéki világ, De mi megyünk, mind mélyebbre tovább..." Hát akkor gyere, menjünk még tovább! Gyerünk vetkőzz! Ráncigálj le mindent magadról, ami nem a tied, ami kényelmetlen és még színben sem passzol... Le a rongyokkal!

 Nem baj ha fázol kicsit, majd most szépen nekilátsz és festesz egy másik világot magadnak. Egy színeset, egy igazit. Vagy tudod mit? Gyere, kölcsönadom a színes ceruzáimat (szép hegyesek és olyan jó faillatuk van), és fess magadnak egy álomkabátot! Nem kell túl vastag, hiszen itt a tavasz. Fogd a ceruzákat és rajzold bele az álmaidat a vágyaidat a céljaidat. Nem, célok nélkül nem lehet. A célok kellenek!! Tudod, valami amiért reggelente kimászol az ágyból és amiért lelkesedni tudsz, mert az nélkül nem az igazi... Rajta, varázsolj a színekkel! Aztán ha elkészült bújj bele és állj a tükör elé, aztán most mond nekem, hogy milyen világ is él benned...!