Az angyalok tisztása

Valahogy soha nem gondoltam arra, hogy az angyalok tisztását télen is megtalálhatja az ember. Én valahogy mindig selymesen hajladozó zöld füvet, napsütötte föld illatot, melegtől vibráló levegőt és sejtelmes lágy fényeket képzeltem a fák és a bokrok közé. Sokszor jártam már az angyalok tisztásán. Napos tavaszi délutánokon, amikor ezüstös zöld ruhába öltöztek a fák és a bokrok. Amikor friss volt minden és fiatal, a szellő pedig kacéran dudorászva bújócskát játszott a fák harsogó zöld leveleivel. Napfénytől bágyadt nyári napokon, amikor buja illatoktól volt terhes a levegő és szinte vibrálni látszott a méhek és a szitakötők táncától és amikor lepkék csücsültek a virágokon amerre csak a lábad vitt. Langyos, színpompás őszi délelőttökön, amikor aranyból és bíborból szőtt ünnepi ruhába öltözött az erdő, a fel-feltámadó szél pedig búcsúmesét suttogott a faleveleknek. De valahogy soha nem hittem volna, hogy hideg, téli napokon is rábukkanhat az ember az angyalok tisztására. De most már tudom, hiszen ma ott jártam.

Szürkébe öltözött csúnya nap volt a mai, de annyira vágytam már a természetbe, a fák közé. Kellett egy kis nedves avar illat az orromba és a szél hűvöse az arcomra a sokadik napi szobafogság után. Éjjel valamikor eshetett egy csipetnyi hó, mivel ha az ember nagyon akarta és némi képzelőerővel is rendelkezett felfedezhetett még némi fehéret itt-ott, de alapvetően a szürke valahány árnyalata uralta az eget és a földet. Dél is alig múlt, de az égen úszó  egérszürke felhők miatt inkább szürkületet vizionáltam. Olyan lehangoló és vigasztalan volt a világ, hogy egyre inkább kezdtem bánni, hogy a szoba hívogató kuckó melege helyett az erdőben uralkodó félhomályt és a vendégmarasztaló sarat választottam. Aztán ahogy elhagytuk a várost, úgy kezdett megszépülni a világ. Az út menti mezőkre, szántóföldekre valaki porcukrot szitált valamikor és egyszer csak ámuló szemeink előtt fehér örvényléssé változott a világ: esni kezdett a hó. Az erdei parkolóhoz vezető út már puha fehér paplan alá bújt és szinte szentségtörésként hatottak a makulátlan tisztaságba vágó keréknyomok. Áhítatos csendben szálltunk ki az autóból, a világért nem akartunk zavarni, hiszen vendégségbe jöttünk, és ott aludta előttünk tollpihe puhaságú hófehér dunnákba burkolózva Csipkerózsika álmát az erdő. Csendben ballagtunk a medrében halkan csacsogó patak mellett és azon gondolkodtam vajon ha elég türelmesen és nyitott szívvel hallgatnám, vajon mesélne-e nekem is valamit Wass Albert zöld ruhás tündérkéje, aki "...egyre mesél. Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak."

Bizony mesélt a kis tündér, persze csak halkan és duruzsolva, nehogy felébresszük szendergéséből az éppen álmodni készülő természetet. Mesélt a kövekről, a fákról, a hegyoldalban rejtőzködő (eddig soha meg nem talált) barlangról, és az angyalok tisztásáról, ami igenis létezik. Aztán átkeltünk a kis rozoga hólepte hídon, a kis tündér pedig búcsút intve eltűnt egy nagy moha lepte zöld kő mögött valahol ott, ahol a patak bucskát vetve a nagy köveken a tóba rohan. Mintha hatalmas tollpihék estek volna az égből, olyan fehéren kavargott a világ ahogy kiléptünk a fák közül és egyszerre szólaltunk meg a kisfiammal: Istenem, de szép. Ott volt előttünk, a sűrű fehér örvénylés közepén fáktól körülölelten a tó és mintha valami báli forgatagba cseppentünk volna, úgy jártak keringőt felette a hópihék. A táncban megfáradtak pedig fehér selyemlepellel vonták be a víztükröt, csak tenyérnyi helyeken engedve átsejleni éjkék bársonyként a vízfelületet. Megtaláltuk kicsi -mondtam- és elmeséltem neki, csak halkan nehogy megzavarjuk az első bálos hópihék táncát, a mesét az angyalok tisztásáról:

"Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet" / Wass Albert/

Később aztán már hazafele autózva, ahogy egyre közelebb értünk a városhoz, lassan megszűnt a havazás is és a mezők porcukros fehérségét felváltotta a mindent beborító szürkeség.  De már mindegy volt, hiszen magunkkal hoztuk a legnagyobb ajándékokat, amiket csak az az ember kaphat, aki az angyalok tisztásán járt. Hihetetlen tudom, de igaz, hogy alig pár kilométernyire a várostól, puha, fehér hópihe takarókba burkolózva ott alussza Csipkerózsika álmát az erdő. Aki nem hiszi... járjon utána!